A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai bűnügyi információk alapján ellenőrzést tartottak egy füzesabonyi családi ház melléképületében, ahol 11 ezer doboz csempészett cigarettát találtak.

A raktárként használt helyiséget egy füzesabonyi lakos bérelte, aki vélhetően a tettenérést megelőző egy hónapban további 6000 doboz illegálisan beszerzett cigaretta tárolását, azt követően pedig fővárosi piacokra történő szállítását végezhette. Ezt támasztja alá az is, hogy az ingatlan udvarán álló Fiat furgon rakterének padlólemezében akár több száz karton cigaretta befogadására alkalmas rejtekhely volt kialakítva.

A fent említett bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt az akció során a pénzügyőrök elfogták, ellene jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A helyszínen előkerült, közel 6 millió forint értékű cigarettát a vámosok lefoglalták, az fekete piacra kerülése esetén közel 3,5 millió forinttól fosztotta volna meg a központi költségvetést.

Az elkövető ezért a bűncselekményért – a vámhatóság által kiszabott 25 millió forint jövedéki bírság mellett – akár 3 éves börtönbüntetést is kaphat.

Az elmúlt hét végén a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai váratlan ellenőrzést tartottak Budapesten a Verseny utcai piacon

Az akció során a különféle elárusítóhelyekről előkerült mintegy 1100 darab szerzői jogvédelem alatt álló film, több mint 800 lemeznyi zene, valamint közel 400 db játékszoftvert tartalmazó lemez, amelyeknek származását az árusító személyek semmilyen formában nem tudták igazolni.

A lefoglalt szerzői jogvédelem alatt álló termékek értéke az előzetes szakértői vélemény alapján több, mint 27 millió forint.

A lemezeket a vámhatóság a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalta, és az elkövető ellen megindította a büntetőeljárást.

VPOP Budapest, 2007. április 3.